Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Zene a rasszizmus ellen

Illetve Rock Against Racism, mert a mozgalom Angliában jött létre, bõ három évtizede. Sajnos nem azt jelenti, amit elsõre gondolnánk róla: ha valaki négerezik, cigányozik, zsidózik stb., azonnal tekerjük fel a hangerõt, hogy ne is halljuk – létrehozói arra gondolnak, hogy a zene segíthet a nyilvánvaló ostobaságot, a rasszizmust eltüntetni az emberek fejébõl. Ami ugyancsak nyilvánvaló ostobaság.


1976-ban Eric Clapton részegen arról hadovált a színpadon, hogy ne várják meg, amíg fekete gyarmat lesz Nagy-Britannia, közben persze nyomta a bluest, a feketék zenéjét... Nem elég hangosan, mert hallották, amit mondott, így meg is alakult a fent említett RAR, hogy tömörítse a rockkal a rasszizmus ellen „harcolókat”.

Úgy hírlik, ezen mozgalom megkeresésére szervezik idén a Sziget nulladik napjára a Zene a rasszizmus ellen nevû minifesztivált. Tavaly is volt ilyen, majdnem ugyanazokkal a fellépõkkel, csak akkor a Magyar Dal Napjának nevezték. Mindenki játszik úgy másfél dalt, a közönség ujjonghat és köpködhet kedvencei és utáltjai láttán – nem is rossz az ötlet, afféle élõ rádiómûsor ez, csak épp nem lehet közben állomást váltani, legfeljebb a Dunába ugrani.

Ugye senki nem várta, hogy a Magyar Dal Napjától bármi is változik? Hogy több hazai szám kerül rádió- és tévémûsorokba, vagy hogy a szerzõk fellelkesülten életük legjobb nótáit írják meg? Most se legyenek illúzióink, augusztus 11. éjjelén nem fog megszûnni a rasszizmus Magyarországon.

Hogy akkor mi szükség van a rendezvényre? Nyilván jó valakiknek. Szervezõ, zenész, technikus, jegyszedõ nem dolgozik ingyen, s persze a közönség sem szenvedni szándékozik a Szigeten. (Bár ami a pénzt illeti, tavaly kissé felbolydult a szakma tízezres nagyságrendû gázsit kapó része, amikor egyesek millióiról hallott pletykálni – de hagyjuk a pletykákat, ez most csak zárójelet ért meg.)

A lényeg, hogy mindenki jól jár, s úgy érezhetik, még tesznek is valamit nemes ügyért. Nincs ezzel semmi baj, nem szokás kikapni boldogan viháncoló gyerekek kezébõl a lapátot a homokozóban. Csakhogy ezúttal mégis így esett, az Antikapitalista Blokk nevû szervezõdés tiltakozik a Beatrice és a Bikini fellépése ellen. Ha a levél megfogalmazása kerüli is, hogy nyíltan rasszistának nevezze a zenekarokat, lényegében errõl van szó.

Nem tisztem védeni az együtteseket, nem is szorulnak rá, elég végighallgatni az életmûveket, hogy tudjuk, nem szokásuk rasszok ellen uszítani. Azzal sem foglalkozom, melyik zenekari tag milyen rendezvényen lépett már fel, vagy milyen más együttesnek volt hangmérnöke. Mert ez kicsit sem érdekes. Ha komolyan vesszük, hogy ez a rendezvény valóban a rasszizmus ellen irányul, s a Beatrice és a Bikini szívesen közremûködik – ennek örülnie kellene minden antirasszistának.

Ha meg nem vesszük komolyan, akkor nincs mirõl beszélni...



Creative Commons License
Ezt a Mû mûvet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.
Kommentelni itt lehet:

Kissé elhanyagolt blogom
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek