Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Lukács Peta: War and Peace

Novemberben jelent meg Lukács Peta elsõ önálló albuma, a War and Peace. A Bikini (és a European Mantra) virtuóz gitárosától alighanem sokan vártak instrumentális, saját hangszerét elõtérbe helyezõ lemezt. Nem pontosan ezt kaptuk. Hanem éppen olyan változatos anyagot, amilyen sokszínû maga Peta gitározása is.

- Az én fejemben is megfordult, hogy instrumentális, gitárcentrikus albumot készítsek – mondja Lukács Peta. – De meg kell vallanom, idõnként már kicsit unom a „gitárhõsködést”, nehezen tudom végighallgatni az ilyen jellegû lemezeket, koncerteket. Ráadásul még szeretem is a vokális zenét, úgyhogy a tizenhárom dalból öt énekkel szólal meg. S az instrumentális számokat sem egy kaptafára húztam fel.

- Olyannyira nem, hogy nekem nehezemre esik lemezként hallgatni a War and Peace-t. Azon kaptam magam, hangulatomtól függõen indítok el bizonyos dalokat. Szerinted lehet hagyományos értelemben albumnak nevezni az anyagot?

- Tény, hogy zeneileg igen szélsõséges – ezért is kapta ezt a címet. Most mondhatnám, hogy azért lett ilyen, mert mégiscsak tizenöt évet kellett összefoglalnom az elsõ lemezemen, ugyanakkor elindítani valami újat, a saját projektemet, de azért ebben koncepció is van. Figyelem az emberek zenehallgatási szokásait, s észrevettem, hogy nagyon sokat változtak az utóbbi évtizedben. Ma már szinte senki nem ül le a szobájában, hogy meghallgasson egy teljes albumot. Sok alkotó nem is készít lemezt, csak egy-két dalt, azután kirakja zenei vagy videós megosztó oldalra. Ugyanazon az MP3 lejátszón jól megfér egymás mellett mondjuk Miley Cyrus és a Metallica. Az emberek változékony hangulataikhoz keresnek zenéket, ahogyan én magam is teszem. Ezért nem merült fel bennem, hogy egyetlen irányra, stílusra álljak rá a lemezen.

- Pacziga Linda mellett Völgyesi Gabriella (Unique), Csongor Bálint (Subscribe) és Tóth Gergõ (Blind Myself) hangja hallható az albumon, Nagy János egy számban zongorázik, Borlai Gergõ végig dobol, minden más hangszeren te játszol. Nem kérdezem, hogy költségkímélés vezetett-e erre, mert hallhatóan nagyon élvezed a basszusozást, még szólózol is.

- És nem is az exhibicionizmusom miatt ragadtam magamhoz a többi hangszert. Ez életem elsõ teljesen saját anyaga, végre senkinek és semminek nem kellett megfelelnem, kedvemre kísérletezhettem a hangzásokkal, basszuson és billentyûn is. A basszusgitározást pedig valóban nagyon élveztem, bár csak remélni tudom, hogy a hangszer kiválóságai nem fognak nekem esni, hogy „Na, Peta, ezt azért mégsem kellett volna”...

- Biztosan teljesen saját az anyag? Azért kérdezem, mert Borlai Gergõ zenekarokba kerülése rendszerint jókora többletet ad a produkciókhoz. Vagy most nem érvényesülhetett a hatása ezerötszáz kilométer távolságból?

- Dehogynem! Elküldtem neki a dalok demóit, a dob nélküli változatokat is, s teljesen szabad kezet adtam neki, hogy azt csinál a nótákkal, amit csak akar. (Ehhez azért az is hozzátartozik, hogy elég régóta ismerjük egymást, pontosan tudtam, hogy õ pontosan tudja, mit akarok hallani...) Barcelonai stúdióban játszotta fel a részét, s a saját, már végleges szólamait erre reagálva alakítottam ki. Ez nyilván nem ugyanolyan, mint amikor együtt muzsikálunk, de így is megvoltak az akciók és a reakciók. Ahogy minden közremûködõ hozzátette a maga tehetségét, tudását a dalokhoz. Hogy mást ne mondjak, Tóth Gergõ hozta a zseniális ötletet, hogy József Attila Nagyon fáj címû versének angol fordítása (Kabdebó Tamás mûve) legyen az egyik szám szövege.

- Ebbõl készült elsõ „kliped”, ami nem más, mint a dal, a képeken a verssel.

- Eredetileg egy fokkal egyszerûbb felépítésû számra gondoltam: durva témára valaki mérgeseket kiabál, a refrén ugyanakkor nagyon dallamos, a kettõ között pedig elgitározgatok. Miután Gergõ megtalálta a verset, a gitáros részek alá is került szöveg, így még komplexebb lett a nóta, szerintem nagyon is illik József Attila versének csapongó hangulatához. Viszont nem minden szó érthetõ, mivel sokuk valóban a zene alá került, ezért sem ártott ilyen videót készíteni, hogy elolvashassák az emberek a szöveget – akár a librettókat az operákhoz.

- Ráadásul így ingyen lett kliped, pontosabban olyan anyagod, amit el tudsz juttatni az emberekhez, hátha felfigyelnek a lemezedre. Más kérdés, meg tudják-e venni, mert úgy hírlik, nagyon kevés helyen lehet kapni.

- Manapság rendkívül macerás a terjesztés. Budapesten még úgy-ahogy lehet kapni lemezeket, a vidéki boltok döntõ többsége azonban megszûnt. Országos kereskedelmi láncok kínálatába ilyen zenével nem lehet bekerülni, a Magyar Posta pedig az egekbe emelte az utánvét díját, kétezer forinttal kellene többet fizetnie így a vevõnek. Szerencsére mûködik az internetes árusítás, a Dalok.hu oldalán kapható az album, külön-külön az egyes számok is. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy egymás után két nap is én vezettem a toplistát, két különbözõ dallal, és azóta is a legkelendõbb albumok között van a War and Peace ezen az oldalon.

Nem csak a lemezt, megjelenésének hírét is nehéz terjeszteni. Néhány internetes portál azonnal partner lett, több cikk és interjú készült, de sok helyrõl még visszajelzést sem kaptunk, pedig a kiadó Hunnia Records segítségével ahová csak lehetett, eljuttattuk a sajtóanyagot, küldtünk CD-t. És szándékosan az elméletben nem a bulvárra kihegyezett médiumokat kerestük meg. Azért fájó ez, mert biztos vagyok abban, hogy sokakat érdekelhetne az anyag. De ahogyan én nem találom meg õket egykönnyen, úgy nekik is nehéz dolguk van, hogy egyáltalán merre keressék a nekik tetszõ zenéket. Nemrég olvastam, hogy a YouTube-ra egy másodperc alatt egyórányi anyag kerül fel, s a felhasználók naponta négymilliárd videót néznek meg. Idõnként az az érzésem, hogy gigantikus szemétdombot építünk, amiben hiába akadnak gyöngyszemek, már képtelenség rájuk találni.

De nem panaszkodom, elfogadom, hogy ez a helyzet, s igyekszem kitalálni valamit, milyen más úton juttathatnám el a zenémet minél több emberhez.

- Említetted, hogy valami újat szeretnél elindítani a lemezzel. Mit?

- Röviden: a szólókarrieremet. Ami persze nem jelenti azt, hogy elhagynám a zenekaraimat, hiszen nagyon jól érzem magam a Bikiniben, a European Mantra évi egy koncertje pedig nyilván semminek sem lehet akadálya. De itt az ideje annak, hogy mindazt, ami bennem motoszkál, s ami nem fér bele együtteseim profiljába, megmutassam az embereknek. Még nem tudom, pontosan milyen formában, ahogyan azt sem, hogy mikor. Csak egy dolog biztos: a War and Peace lemezbemutató koncertjét legkésõbb márciusban meg akarom tartani.


Creative Commons License
Ezt a Mû mûvet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.

FotĂł: ColorCast


Hivatalos honlap:

Lukács Peta

Dalok.hu vásárlás:

War and Peace

Ízelítõ az albumról:

War and Peace

Szöveges videó:

It Deeply Hurts



Kapcsolódó írások:

Lukács Peta - A zenész és a közönség

Lukács Peta
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek